Pro Progressio díj - Richlik-Horváth Katalin tanárnőnek

Büszkék vagyunk rá.


A laudációja: "Több, mint egy évtizede dolgozik azon, hogy a matematika és a természettudományok iránt eredendően nem érdeklődő középiskolás diákokkal is megszerettesse ezeket a tárgyakat. Munkája különlegességét az adja, hogy azok közül a diákok közül tudja megtalálni a műszaki élet számára a tanulókat, akik nem gondolták volna magukról, hogy alkalmasak erre. Gyakorlóiskolai vezető tanárkéntfontos feladata, és ennek elkötelezett híve, hogy diákjait ösztönözze és megfelelően felkészítse a különböző szakmai versenyekre. Hivatásának középpontjában a középiskolás fiatalok természettudományos érdeklődésének felkeltése, erősítése, valamint a műszaki pálya felé történő orientálása áll. Szakmai munkájának és hozzáértő tevékenységének köszönhetően az elmúlt öt évben átlagosan mintegy 80 csapat közel 200 diákja vett részt a Matematika Mindenkinek és a Fizika Mindenkinek versenyeken. Szakmai felelősként, javítóként és a zsűri elnökeként vesz részt az említett versenyek lebonyolításában."

 

 

A díjból "részesedhetett" néhány tanítványa is, akikkel látogatást tehettek a BME-n.

 

 

 

 

 

 




Naptár
Aktuális | Kovetkező események
ImpresszumAdatkezelési tájékoztató

Minden jog fenntartva © Szent Margit Gimnázium

Tervezte az Unicial