2022.01.25.

Áll a gyerek az ajtóban. Ha a titkárnő nem néz le, talán észre sem veszi.
Majd az nagy levegőt véve előretrappol a pultig, határozottan, de azért imbolyogva kicsit a hátáracsatolt teknőspáncélszrű hátizsák alatt.
- Mit akarsz, Szívem?
- Szeretnék holnap iskolába jönni!
- Miért? Ki nem engedi?
- Az igazgató úr.
A tanárnő hátrább lép.
- Csak nem kovidos vagy?!
- Neem. - botránkozik meg a gyerek.
Majd dől belőle a panasz.
- Aztmondtahogyholnapmatematikaversenylesz, éscsakháromnegy...
Egy pillanatra átsuhan benne, hogy osztálytársainak komoly gondot okoz az átváltás, hát átváltja inkább ő:
- Tizenhárom óra negyvenöt percre jöhetek.
- És ennek nem örülsz, Aranyom? Ennyire szeretsz tanulni?
- Hát - bújik ki a gyerekből a gyerek, - igen is meg nem is.
A tanárnő is rafinált magyar szakos: a gyerek matek versenyre jön, ő pedig magyaros, úgyhogy oszt és szoroz és nem firtatja tovább a kérdést.
- Akkor tudod mit? Gyere iskolába. Majd én megbeszélem az igazgató úrral.
A gyerek ránéz a tanárnőre, méregeti, kétségek futnak át csöpp agyán, de aztán az anyáskodó tekintet megnyugtatja.
- Jó.
Majd kifordul, és köszönés nélkül, elindul haza, hogy aztán holnap újra jöhessen. Már nem is hallja a tanárnő "szervusz, aztán jó legyél"-jét, megy, hogy holnap újra jöhessen.
Iskolába.
Tanulni.

Tanulni.
Iskolába.