2026.05.10.

Van egy - mondjuk úgy, hogy - ismerősöm.
Meghívott a születésnapi ünnepségre,
Alfonza nővérrel együtt.
A szolid, de elegáns meghívón azt olvassuk:
semmiféle ajándékot ne vigyen senki.
Ezzel megkímélt több éjszakányi
álmatlan gondolkodástól.
Mert amit fogyaszt
borok, az számomra megfizethetetlen.
Na meg egy sportkocsi jutott az eszembe.
De minek, ha az csak még egy.

No de egy pápai áldás.
Az már valami. (Alfonza ügyes.)
Kicsi, íróasztalra rakható.
Nem számított.
És a Vatikánra nem vonatkozik
semmiféle tiltás...
De jajj, csak a neve van rajta.
Doktorátus, rang nélkül.
De azt írták onnan,
Isten-és-ember-közöttről:
az Isten előtt nincsenek címek.
Megkönnyebbültünk.

Elgondolkodtatott:
Isten előtt cím és rang nélkül állunk.
Meg a gondosan megválogatott ruháink nélkül.
Ahogy Ő megteremtett.
Csak mi vagyunk.
Ahogy egy műtőbe betolnak.

De ha csak magunkat tudjuk annak adni,
akit szeretünk, tisztelünk,
akinek nincs másra szüksége:
akkor az Isten előtt
már csak arra kell ügyelnünk,
amit még a szülinapos sem lát
egy üreskezű emberre tekintve.
Gondolatainkra, tetteinkre.

No hát, ennyit a szüliapról - és ajándékról,
embernek - Istennek.