2020.02.05.

A szürke hétköznapok iskolája olyan,
mint egy konstans függvény.
Bármit dobunk bele, ugyanazt adja ki.
Belép a sok színes, vidám gyerek, és
kis egyenzombiként távozik a be-kiléptetőn keresztül.

DE NEM, NEM, NEM.

Az iskola csodák tárháza lehet.
Ha meglátjuk az unalmas órában is a szépet,
a társunk, aki mellettünk ül,
velünk együtt felébredhet, és érdeklődő lesz.

Ha fölfedezzük magunkban a képességet,
a társunk, aki mellettünk ül,
bölcsebbé válhat és okosabb lehet.

Ha lehajolunk egy eldobott zsebkendőért,
a társunk, aki mellettünk ül,
megszeretheti a tisztát, a szépet.

Ha vidáman, jó szóval fordulunk a társunkhoz,
aki mellettünk ül, fölébredhet, és megenged társának.

Ha keressük a tárgyakban,
nehezekben és könnyekben a szépet, a kihívást,
a társunk, aki mellettünk ül,
önmagán átlépve megtalálhatja helyettünk is azokat.

Annyi, de annyi minden van,
mitől általunk szebb lehet az élet.
Az iskola nem értünk van.
Mi vagyunk az iskola.
Az iskola csak olyan, amilyen mi vagyunk.
Az iskola az lehet, ami mi lehetünk.