2025.11.09.

Egy rendtársam mesélte.
Ő se tudta, én sem tudtam,
de így, később jöttem rá,
hogy valamiképpen a mentorom volt.

A háború alatt történt.
A nővére úgy 12 éves kislány volt.
Szép, nagy, kerek pogácsát vitt az iskolába.
Az édesanyjuk készítette előtte minden este.
Tízórai szünet. Bontogatja a papírzacskót,
amikor elé pattan egy erős,
marcona lány.
Mi az.
Pogácsa.
Mutasd.
És már kapta is ki a kezéből,
és szaladt el.
Otthon persze eltört a mécses,
de aztán tanulni, dolgozni kellett,
nem értek rá búslakodni.
Este megint a sütés.
Adj még egy tojást kislányom, nem elég.
Másnap a szünetben bújik a sarokba,
figyel a szeme sarkából, bontogatja a papírzacskót,
de akkorra már újra
elé pattan a nagy lány és kérdezi,
mi az.
A rendtársam nővére kibontja a zacskót,
mondaná, egy pogácsa, de amikor ránéz,
kettő az.
Az egyiket neked hoztam, találja föl magát,
s közben hálásan gondol az édesanyjára.
Azt mondja a rendtársam, hogy a legjobb barátnék lettek.
Egy tojás árából.
Ennyit az édesanyák bölcsességéről.