2024.08.16.

Nyár. Balaton. Rengeteg idő.
Kiváló alkalom a lomtalanításra,
a felgyülemlett szemét eltakarítására.
Gyűlnek a nagy fekete zsákok.
Kuka heti egyszer, péntek 8 körül.

A kukásautó amolyan helyi nyaralósfajta.
Méretében megrekedt egy terepjáró
és egy pesti kukás között.
Sikátorkukás.

Csütörtök este kivonszolok
a kuka mellé egy zsákot.
Másnap lesben állok.
Az úszókapu majd mindent kitakar,
de fülelek.
Jön a kukás, csámcsog,
szürcsöl, korog.
Aztán elhal a zaj.
A kuka üres, a zsák teli.

Stratégiát váltok.
Csütörtökön kiteszem a kukát, a zsákot,
a kukára egy doboz sört.

Másnap megvizsgálom az eredményt.
A zsák eltűnt, a kuka azonban csak félig ürítve.
Nem adom fel, gondolkodom.
Sört hűtök.
Péntek reggel fél nyolckor kiszaladok,
a corpus delicti tetejére
felrakom a behűtött sört.

Zsák eltűnt, kuka üres, benne üres sörösdoboz.
Látom, ez lesz a névjegy.
Néma párbeszéd.

Legközelebb is működik, majd utána is.

A végén már a kuka mellé
csak egy kisebb szemeteszsák jut.
Sört most nem rakok ki.
De egy papírra odaírom: Köszönöm!
A kuka üres, szemeteszsák nuku.
A kukán egy válasz.
Szivesen. Így.

Nem baj.
Legalább elkezdődött
egy gyönyörű barátság vagy mi.
No meg, ingyen leves sincs.